Három - harminchárom - ötvenhárom és Amerika

április 22.
Jó hideg volt az éjszaka, az autó is lehűlt. Juni éjszaka többször is felébredt – vele persze mi is. Reggel örömmel fogadtuk a világosságot. Érdekes módon, vagy az autóban fogyott el nagyon az oxigén, vagy a magasságot éreztük, de mindketten kapkodtuk egy kicsit a levegőt.
Juni mélyen aludt, úgyhogy elindultunk felderíteni az ösvényt, amely egy irányban lett volna 13 mérföld, úgyhogy egyből tudtuk, hogy ez nem a mi mai úticélunk. A parkolótól nem messze pedig mindjárt egy bő vízű patakon is át kellett volna kelni. Se híd, se kövek, se semmi száraz lábas megoldás, úgyhogy mindjárt le is mondtunk a dologról. Inkább felkerekedtünk, és továbbálltunk.
Az első megálló Escalante-ben volt, ahol feltöltöttük a sajtkészleteinket – ez nagyon fogyó eszköz, valamint popsitörlő kendőt vettünk a jó néhány napja elhagyott helyett. A bolt mellett egy kertben lámák legelésztek, persze az ő megtekintésüket sem hagyhattuk ki.
Reggeli után tovább indultunk a Bryce canyonba, amelyik Zsuzsa kedvence. Végig ezzel kecsegtetett. Út közben megálltunk egy-két helyen érdeklődni, mert úgy gondoltuk, hogy ilyen magasságban, ahol foltokban még hó is van, mégsem szeretnénk autóban aludni, vagy pláne sátrazni.
Délre elértük a Bryce canyon nemzeti parkra, ahol egyből kiderült, hogy rajtunk kívül még számos embernek támadt ugyanez a nagyszerű gondolata. Az első parkolóban, ahova amúgy is csak véletlenül tévedtünk, nem is találtunk helyet. Így hát megkerestük azt, ahova először is készültünk, és a Fairyland kilátótól elindultunk a 8 mérföldes körtúránkra. A táj csodálatos volt, magas vörös meg sárga meg fehér homokkő oszlopok csipkézték tele az egész környéket – bár az én ízlésemnek kicsit meredek volt, amikor keskeny nyergeken haladt az ösvény, és mindkét oldalán meredeken szakadt lefelé.
Itt-ott még hófoltok is voltak.
Juni ma jóval kevésbé jeleskedett, mint tegnap este. Zsuzsa is ma érte el a mélypontját, ráadásul a terep is elég lejtős-emelkedős volt (osszességében 1600 méter szintváltoztás!), ezért igyekeztünk inkább a saját lábán terelgetni Junit – több-kevesebb sikerrel. Végül is muszájból elég hosszú szakaszt saját lábán tett meg – csak kivárni volt elég nehéz, amíg elhatározta magát az újabb 50-100 méter megtételére. Ez a mai délután mindannyiunkból elég sok energiát kivett.
Végül a 8 mérföldet hat és fél óra alatt tettük meg. 7 óra körül értünk vissza az autóhoz. Jó érzés volt viszont, hogy tudtuk, hol fogunk aludni. Vissza autóztunk Tropicba, és a már délelőtt kiválasztott motelben kivettünk egy szobát. Két dupla (akarom mondani királyi méretű) ágy, egyenként 4 párnával, TV, fürdőszoba, fűtés – csupa luxus. Időnként még mi is megérdemeljük az ilyesmit.